Skip to main content

Idén is folytatódik a Nyugat-Balaton régió öt legjelentősebb turisztikai attrakciójának összekapcsolásán alapuló West of Balaton együttműködés. A partnerek közös pecsétgyűjtő kedvezmény-rendszerrel és játékkal indítják a 2022-es szezont. A családok számára több ezer forint megtakarítást jelent a kedvezmény beváltása.

A 20%-os West of Balaton kedvezmény hét helyszínen érvényesíthető: a Balaton-felvidéki Nemzeti Park három kis-balatoni látogatóhelyén – a Kis-Balaton Látogatóközpontban, a Kápolnapusztai

Bivalyrezervátumban és a Vörsi Tájházban –, a Zobori Élményparkban található Balatoni Hullám-vasúton, a Helikon Kastélymúzeumban, a Hévízi Tófürdőben, valamint a Zalakarosi Fürdőben.

Újdonság, hogy idén a látogatók az erre a célra kialakított szórólapot saját maguk pecsételhetik le a helyszíneken kihelyezett pecsétekkel, amelyeket a West of Balaton információs tábláknál találnak. Az első helyszínen teljes árú jegyet váltva, majd az ott lepecsételt szórólapot a következő helyszín pénztárában felmutatva kérhetik a kedvezményes West of Balaton jegyet. A szórólapot érdemes megtartani, amíg minden pecsét és kedvezmény össze nem gyűlt. A pecsétgyűjtő szórólapon elhelyezett QR-kód beolvasásával a West of Balaton nyereményjátékban
is részt vehetnek a látogatók.
A Nyugat-Balaton öt zászlóshajója egymást támogatva desztinációs célokat valósít meg a régióba érkező látogatók számára kidolgozott előnyökkel. Az öt szolgáltató partner és település közösen közel 2 milliós látogatószámmal bír évente.
A partnerek kiemelten fontosnak tartják, hogy a kommunikációban, a vizuális ábrázolásban, térképeken a Balaton a Kis-Balatonnal együtt szerepeljen, ugyanis a régió legjelentősebb öko-turisztikai, kulturális és épített attrakciói ebben a térségben találhatók.

A West of Balaton hírek és információk elérhetőek a CsodalatosBalaton.hu webes felületein. A látogatók így már az utazás előtt megfelelően informálódhatnak a desztináció nyújtotta lehetőségekről, előre megtervezve a nyaralást a látogatóhelyek programba történő beiktatásával.