200 gyermek vehetett részt a Holnapocska Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében, a NATO Charity Bazaar támogatásával megvalósuló “AZ ÖSSZETARTOZÁS EREJE” elnevezésű kalandterápiás élménynapon a Holnapocska Táborban.
A Holnapocska Tábor több, mint 10 éve ad otthont kalandterápiás táboroknak. A programokat súlyos betegségből felépülő, családjuk nélkül nevelőszülőknél élő és határon túli gyermekek számára szervezik. Ezen felül tematikus kalandtáborok is megrendezésre kerülnek a Holnapocska Táborban, mint például a katonai táborok.
A Holnapocska Tábor azért is különleges, mert Magyarország egyik legnagyobb és legtöbb attrakcióval rendelkező tematikus parkja, a Zobori Élménypark területén helyezkedik el. Az itt táborozó gyermekek rengeteg játékot próbálhatnak ki és számos kalandot élhetnek át együtt, a táborozás ideje alatt. Az itt eltöltött időt nem csak a különleges játékok teszik egyedivé és izgalmassá, de a természet közelsége és a csodálatos kis-balatoni panoráma is felejthetetlen élményt nyújt.
Az összetartozás ereje elnevezésű kalandterápiás élménynap 2023. augusztus 25-én került megrendezésre, amelyen gyermekotthonban és nevelőszülőknél élő gyermekek vehettek részt. A gyermekek egy egész napot tölthettek el a Zobori Élményparkban nevelőszüleikkel, ahol együtt próbálhatták ki a játékokat, vezetett programokon vehettek részt, valamint ebéddel és frissítőkkel látták el őket a szervezők. Az élménynap célja az volt, hogy a gyermekek egy kalandokkal teli, vidám napot töltsenek el az élményparkban és, hogy egy különleges, örökre szóló élményt élhessenek át.
Öröm volt látni a gyerekek arcán a sok mosolyt és boldogságot, amelyet az élménynappal tudtunk számukra okozni.
Az eseményen jelen volt Somogyi Dóra, a NATO Charity Bazaar volt magyarországi önkéntes képviselője, valamint az országos és regionális sajtó munkatársai.
További megjelenések:
zaol.huZAOL – Élményterápia a zalaszabari kalandparkbanA zalaszabari Holnapocska táborban kalandterápiás élménynapot tartottak pénteken a NATO Charity Bazaar támogatásával. „Az összetartozás ereje” elnevezésű eseményen 200 nevelőotthonban és nevelőszülőknél élő gyermek ingyenesen próbálhatta ki a kalandpark szolgáltatásait.
https://tvkeszthely.hu/hirek/10667-az-osszetartozas-ereje